Oldal kiválasztása

Erdős Norbertet választotta országos elnökké a Kisgazda Polgári Egyesület.

„Amíg kisgazda létezik ebben az országban, addig mi mindent megteszünk
azért, hogy a termőföld védelmére a szükséges törvények
megszülessenek”. /dr. Turi-Kovács Béla/

A vidéken született és nevelkedett ember, még ha közvetlenül nem is az
agráriumban tevékenykedik, pontosan tudja, hogy a mezőgazdaság – annak
valamennyi ágazatával – megélhetésünk egyik legfontosabb forrása; nem
túlzás azt állítani, hogy a létezésünk egyik alappillére. Ilyenformán
az egész ország jól felfogott érdeke, hogy minden lehetséges módon
támogassuk, segítsük a magyar gazdákat, akik megfelelő jogi környezet
és kellően korszerű feltételek megléte esetén munkájukkal hatékonyan
képesek működtetni a nemzetgazdaság egyik hajtómotorjának is nevezett
agráriumot.

Jómagam is vidéken, Orosházán születtem. Ahogyan egykori
képviselőtársam és barátom, Turi-Kovács Béla, én is Békés
vármegyeiként nőttem fel, így élek és gondolkodom. Annak a
gondolatisága, hogy a nemzet semmilyen körülmények között nem
szakadhat el földjétől, gyerekkoromban szerves részét képezte vidéki
közösségeink kultúrájának, majd később, politikusi pályafutásom során
betöltött tisztségeimben is elsődleges iránytűként szolgált.

Az ezredforduló után megalapított Kisgazda Polgári Egyesületnek a
gazdatársadalom iránti elhivatottságom nyomán hosszú évek óta magam is
tagja vagyok, és ebbéli tagságomból adódóan számos ügyben dolgoztam
együtt az Egyesület alapítójával és elnökével.

Később, európai parlamenti képviselőként sem szakadt meg a magyar
agráriumhoz való kötődésem, hiszen az Európai Parlament Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési Bizottsága, ill. a Halászati Bizottsága tagjaként
ugyancsak azon munkálkodtam, hogy minél erőteljesebben érvényesüljenek
a magyar agráriumban dolgozók érdekei az uniós törvényhozásban.

Ebben az időben sokat dolgoztam együtt az Országos Magyar Méhészeti
Egyesület (OMME) munkatársaival is, mely közös munka eredményeként
2018-ban megszületett az Európai Parlament által is elsöprő többséggel
elfogadott méhészeti ágazatról szóló jelentés. Az akkori munka
gyümölcse mára még inkább beérni látszik, hiszen magyar
kezdeményezésre az uniós agrárminiszterek már egyetértenek abban, hogy
a méz származási helyét és pontos összetételét is fel kell tüntetni a
termékleírásban, ami nagy előnyt fog jelenteni a jövőben a minőségi
magyar mézeknek.

Hazatérve Brüsszelből az Agrárminisztérium
élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkáraként folytattam a
munkát, aminek során kiemelt célkitűzéseim között szerepelt a jó
minőségű magyar élelmiszerek népszerűsítése, helyzetbe hozása. 2022
óta pedig a választók bizalmának köszönhetően az elsődlegesen
agrárérdekeltségű orosházi térség lakóinak érdekeit képviselhetem az
Országházban. Ezzel párhuzamosan másfél éven át a területfejlesztés
közpolitikai összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátására
kinevezett miniszteri biztosként is tevékenykedtem.

Az elmúlt év novemberében mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy
Turi-Kovács Béla képviselőtársunk, aki sokunknak példakép és barát is
volt, életének 87. évében elhunyt. Mindünket lesújtott ez a hír, az
első pillanatokban talán elhinni sem tudtuk. Számunkra, akik a
Kisgazda Polgári Egyesület tagjaiként is vele tartottunk hosszú éveken
át a magyar gazdák érdekképviseletében, a méltó búcsú mellett az is
fontos, hogy folytassuk az általa megkezdett utat, hiszen a nemzeti
egység és a hazai gazdatársadalom megerősítéséért végzett munkája
valamennyiünk értékrendszere szerint követendő alapvetés.

Turi-Kovács Béla évtizedes munkásságának döntő szerepe volt abban,
hogy létrejöhetett az összefogás a Fidesz és a gazdák között, aminek
eredményeként az elmúlt bő évtizedben Magyarország – dacára az egész
világot sújtó koronavírus-járványnak, a brüsszeli szankciós
politikának és a szerte Európában egyre inkább érzékelhető gazdasági
válságnak – nemzetközi összehasonlításban is kiváló eredményeket ért el.

Az elmúlt három parlamenti ciklusban Turi-Kovács Béla a Fenntarható
Fejlődés Bizottságának alelnökeként is működött, mely tisztség
jövőbeni betöltésére dr. Kocsis Máté frakcióvezető úr támogató
ajánlása mellett kaptam felkérést. Akkor több fórumon is kiemeltem,
hogy minden erőmmel, tudásommal azon fogok dolgozni, hogy méltóképp
folytassam elődöm alelnöki munkásságát, és minél hatékonyabbá tegyem a
bizottság működését.

A Kisgazda Polgári Egyesület a mai napon Budapesten megtartott
közgyűlésén a résztvevők megemlékeztek az elmúlt közgyűlés óta elhunyt
tagokról, majd új tisztségviselőket jelöltek ki, melynek során engem
választottak meg az Egyesület új elnökévé. Ezen vállalás kapcsán is
hangsúlyoztam, hogy az Egyesület megálmodójának, alapító elnökének
munkássága, szakmaisága, fáradhatatlansága zsinórmértékül fog
szolgálni elnöki tisztségem ellátásában, ill. az agrárium szereplőinek
érdekképviseletében, a velük való együttműködésben.

Az előttem álló feladatra összetettsége, nagysága és fontossága okán
lelkesítő kihívásként tekintek, aminek felelős ellátása ugyanakkor
nyilvánvalóan többletidőt is kíván. Helyénvalónak tartom ezért a
tagságomat a Törvényalkotási Bizottságban megszüntetni, ezzel is
biztosítva azt, hogy elnöki teendőimet teljes felelősséggel tudjam
ellátni, a gazdák ügyeit képviselni.

Köszönöm ezúton is a nekem megszavazott bizalmat. Önzetlenül fogom
szolgálni közösségünk érdekeit.